Lenyűgöző videó arról, hogyan készülnek a Teslák a kínai gigagyárban

Tesla China - Shanghai Gigafactory

 

A Tesla egy videót tett közzé, amelyben a sanghaji gyár működését mutatják be. A gyárban új gyártósort állítottak termelésbe, szoros összefüggésben azzal a céllal, hogy a termelést első körben 150 000, majd 250 000 autóra emeljék.

A lenyűgöző videóban robotok készítik a Model 3-asok karosszériáját, festését és látnak el egyéb folyamatokat. A felgyorsított lejátszásnak köszönhetően az elejétől a végéig láthatjuk a gyártás lépéseit.

A futurisztikus videóban még emberek is szerepet kapnak, azonban Musk már 2017-ben is hangsúlyozta, hogy a végcélja az „alien dreadnought” nevezett gyártási mód elérése ami szinte teljes automatizálást jelent, a gyártósor fejlesztésével párhuzamosan néhány év alatt elérhetik a „hármas verziót”, nyilatkozta Musk még 2017-ben:

A gyártósoron egyáltalán nem lehet ember, mert akkor emberi sebességre esik a gyártás. Tehát magában a gyártási folyamatban nem vesznek részt emberek. Ők fogják karbantartani a gépeket, fejlesztik őket, és kezelik az esetleges hibákat, rendellenességeket.

A cég a teljes automatizálást ugyan még messze nem érte el, és bár még 2020-ban sincs konkrét dátum erre, de újabb lépést tett a cél felé az amerikai autógyártó.

A Tesla sanghaji gyára 2019 novemberében kezdte meg a termelést. A termelés gyors ütemben futtatták fel, 2020 második negyedévében a cég azt becsülte, hogy a negyedév végére a gyártást 200 000 autó/év szintre tudják emelni.

Sok kínai székhelyű gyárhoz hasonlóan a sanghaji Gigafactory is leállt az első negyedévben a kínai lezárás miatt, sőt, alkatrészhiány miatt néhány napra májusban is le kellett állítaniuk a termelést.

A cég 2019 decemberében kezdett autókat exportálni a gyárból, alig 11 hónappal az építés megkezdése után.